központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Számadás

2023. 02. 20. | Az OMVK központi szervezete |

Megtartotta idei első összevont ülését a Felügyelő Bizottság és a Pénzügyi-Gazdálkodási Bizottság. A két testület véleménye, javaslatai, határozatai segítik az Országos Küldöttközgyűlés és az Országos Elnökség munkáját, a megalapozott döntéshozatalt. A Felügyelőbizottság ellenőrzi a Vadászkamara működésére, gazdálkodására, pénzügyi-számviteli rendjére vonatkozó jogszabályok és belső szabályok érvényesülését az országos, illetve a területi szervezeteknél és tisztségviselőknél. A Pénzügyi-Gazdálkodási Bizottság javaslattevő, véleményező és szaktanácsadó feladatokat lát el.

A két bizottság közötti együttműködés példáértékű és szükséges a vadgazdálkodáson túlmutató, a gazdasági élet egészét érintő problémák, nehézségek miatt – hangsúlyozták a bizottságok elnökei az ülésen, amelynek a Vadászkamara Bács-Kiskun vármegyei Területi Szervezete adott otthont február 15-én. A két grémium elnökein kívül a Területi Szervezet elnöke, Koczka Zoltán is köszöntötte a bizottsági tagokat, megköszönte munkájukat az Országos Elnökség nevében, illetve kitért a vármegye vadgazdálkodásban betöltött szerepére, az ágazat problémáira és az együttműködés fontosságára az érdekképviseleti munkában.

A Vadászkamara gazdálkodását az Országos Küldöttközgyűlés által jóváhagyott költségvetés keretei között kell megvalósítani. A 2022. március 25-én, Tatán elfogadott, az évre vonatkozó központi költségvetés megvalósításának elfogadásáról szintén a Küldöttközgyűlés dönt a számszaki adatok és az elvégzett feladatok összhangja alapján. A Felügyelő Bizottság a Vadászkamara 2022. évi egyszerűsített éves beszámolóját, azaz a 2022.  december 31-i fordulónappal készített mérleget, az üzleti évre vonatkozó eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet valamint a közhasznú mellékletet elfogadásra javasolta.

A bizottságok elnökei összefoglalták és megköszönték a bizottságok által 2022-ben elvégzett feladatokat, munkát, majd közösen meghatározták a 2023. évi feladatokat, azok felelőseit, a határidőket, az irányelveket és a feladatok ellátásához szükséges pénzügyi forrásokat. Imre János, a Felügyelő Bizottság elnöke elmondta, hogy 2023-ban is az ellenőrzések célja a vármegyei Területi Szervezetek és a központ jogszerű, átlátható, elszámolható és hatékony gazdálkodásának támogatása. Majthényi László, a Pénzügyi-Gazdálkodási Bizottság elnöke a két bizottság együttműködése keretében a belső szabályozók aktualizálásában vállalt többletfeladatot. A bizottsági ülést követően a vármegyei Területi Szervezet székhelyén, Kecskemét belvárosában nyílt lehetőség a Vadászkamara és a Vadászszövetség közös irodájának megtekintésére.

 

Kiss Erzsébet bizottsági titkár,
gazdasági vezető

fotók: Szigethy Nóra

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comOnline vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere