központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Elkezdődött az országos vadőrverseny!

2022. 07. 27. | Az OMVK központi szervezete |

A Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének idén Kaposvári Szakképzési Centrum Dráva Völgye Technikuma és Gimnáziuma ad otthont a Somogy megyei Barcs-Középrigócon. A megyei válogatókból a döntőbe jutott 22 versenyző július 27-28-án mérheti össze szakmai tudását. Az első versenynapon ünnepélyes keretek között vette kezdetét a megmérettetés.

Az indulók (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)
Az indulók (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)

A rendezvény megnyitóját megtisztelte jelenlétével Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja, Weimann Gáborné, a Szakképzési Centrum főigazgatója, Madarász Zsuzsanna, a Drávavölgye Technikum és Gimnázium igazgatója, dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Korányhivatal kormánymegbízottja és Balogh Andorné osztályvezető, a Somogy Megyei Kormányhivatal vadászati hatóságának vezetője.

A verseny szervezését több partner is segíti, köztük két állami erdőgazdaság: a SEFAG Zrt. részéről Fehér István vezérigazgató, míg a Kaszó Zrt.-érőlVereczkey Márton vezérigazgató-helyettes vett részt a megnyitón. A két támogató kereskedelmi cég a Kemper Kft., amelynek kereskedelmi igazgatója, Tóth Ákos,valaminta Pinewood termékeket forgalmazó Silver Kiss Kft., amelynek ügyvezetője, Kiss András jelent meg a rendezvényen.

A szervezőt, a Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezetét dr. Kemenszky Péter titkár (egyben a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza), a Vadászkamara Központját pedig dr. Jámbor László elnök és Bajdik Péter főtitkár képviselte.

Megnyitó (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)
Megnyitó (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)

A megnyitón, amely a Baranya Vadászkürt Együttes tagjai által fújt szignálokkal kezdődött és zárult, elhangzott: 2018-ban a Vadászkamara elnöksége úgy döntött, hogy a mindaddig 2 évente rendezett hivatásos vadász megmérettetéseket évente szervezik meg. Ez egyrészről azért bizonyult jó döntésnek, mert a neves verseny egyben a Vadászkamarára, mint az egyéni vadászok – köztük a mintegy 2700 hivatásos vadász – érdekképviseleti szervezetére irányítja a szakmai fókuszt. Másrészről ezek a rendezvények kiváló alkalmat nyújtanak a szakmai találkozásokra, beszélgetésekre is, mindamellett, hogy a megyéket képviselő legjobb hivatásos vadászok egyre színvonalasabb versenyeken kelnek birokra. A Vadászkamara felismerte, hogy a verseny színvonala és a díjazása is ösztönző kell, hogy legyen. Ezt a gyakorlatot negyedik éve folytatja és fejleszti, új alapokra helyezve ezzel a hivatásos vadászok országos versenyét.

dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)

A Somogy megyei Területi Szervezet évek óta kacérkodott azzal a gondolattal, hogy megérett a nívós megmérettetés megszervezésére és lebonyolítására, és idén el is nyerte a rendezés jogát a Vadászkamara Országos Elnökségének év eleji döntése értelmében. Dr. Jámbor László köszöntőjében egyebek mellett elmondta: a versenynek minden évben más megye ad otthont, és a szervezők folyamatosan finomítják a részleteket, így a versenyek mindig emlékezetesek maradnak a résztvevők és kísérőik számára. A versenyzőkhöz szólva az olimpiai mozgalom elindítóját, Pierre de Coubertint idézve emlékeztetett: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Hangsúlyozta: az országos döntőbe jutott versenyzők már mind bizonyították szakmai felkészültségüket. Szintén kiemelte a rendezvény szakmai jelentőségét, közösségépítő jellegét is. Végezetül megjegyezte: ennél jobb helyszínt igen nehéz lett volna találni az eseménynek.

Madarász Zsuzsanna, a Drávavölgye Technikum és Gimnázium igazgatója (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)
Madarász Zsuzsanna, a Drávavölgye Technikum és Gimnázium igazgatója (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)

Madarász Zsuzsanna házigazdaként úgy fogalmazott: az általa vezetett intézmény nemcsak helyszínt biztosítani, hanem otthont adni is szeretne a versenynek. Megköszönve a Vadászkamara, annak megyei Területi Szervezete és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége bizalmát, emlékeztetett: az együttműködés már régre nyúlik vissza, és ezt igyekszenek tovább erősíteni a verseny két napja alatt.

dr. Kemenszky Péter, a Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezetének titkára, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)
dr. Kemenszky Péter, a Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezetének titkára, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Botta Zsófia)

Dr. Kemenszky Péter a technikai eligazítás előtt szintén kiemelte: partnerként tekintenek az intézményre, amely méltó helyszínt biztosít a megmérettetésnek. Külön hangsúlyozta a partnerek által nyújtott segítség fontosságát ezen esemény és általában a Vadászkamara Területi Szervezete által szervezett események megvalósításában. Véleménye szerint az elmúlt években – különösen az elmúlt kettőben, amikor is 2020-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg, míg 2021-ben Heves megye rendezte a versenyt – igen magasra került a mérce, amelyet idén talán sikerül még inkább feltornászni. Jelezte azt is: bármilyen észrevételt, érdemi kritikát köszönettel fogad, hogy a jövőben még tovább emelkedhessen a megmérettetés színvonala.

A megnyitót a versenyzők sorszámhúzása zárta, ezt követően ebéd következett. Az első nap délutánján az indulók a kollektív versenyszámokon adhatnak tanúbizonyságot felkészültségükből.

Sorszámhúzás. Balról: Botta Zsófia, a Vadászkamara projektfelelőse, Földvári Attila, a Vadászkamara szóvivője, Gál Péter Békés megyei versenyző (fotó: Országos Magyar Vadászkamara | Szabóné Németh Judit)

 

A verseny eredményeiről annak befejeztével hírt adunk online felületeinken!

 


 

A Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyéről a Nimród Hírlevél júliusi számában jelent meg cikk.

 

A verseny szabályzatát itt olvashatja.

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comOnline vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere