Hírek

Szarvasparadicsom Bács-Kiskun megyében

Mára nem titok, hogy hazánk legnagyobb területű megyéje irigylésre méltó gímállománnyal büszkélkedik. Ennek okait, az aktuális állapotot és a kecsegtető kilátásokat évek óta kutatják a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézetével együttműködve, és az eredményeket szakmai programokon ismertetik a megyei Kormányhivatal szervezésében. Idén került sor a harmadik ilyen tanácskozásra a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztályának szervezésében. Augusztus 14-én a Soltvadkerti Kossuth Vadásztársaság vadászházában gyűltek össze a megye vadászatra jogosultjainak képviselői, akik dr. Szemethy László, az egyetem docensének előadását hallgathatták meg.

Az mintegy 40 érdeklődőt Szenek Zoltán, a megyei Kormányhivatal vadászati felügyelője üdvözölte. Külön köszöntötte prof. dr. Csányi Sándort, a SZIE-VMI igazgatóját, dr. Szemethy Lászlót, az egyetem docensét, dr. Szigethy Bélát, a megyei Vadászszövetség ügyvezető fővadászát, Kara Miklóst, az Országos Magyar Vadászkamara megyei Területi Szervezetének elnökét, Farkas Tibort, a megyei vadászkamara Vadgazdálkodási Bizottságának elnökét és Földvári Attilát, az OMVK kommunikációs főmunkatársát. Miután aláhúzta a hasonló szakmai programok fontosságát a megyei szarvasgazdálkodás szempontjából, átadta a szót Szemethy Lászlónak.

dr. Szemethy László bemutatja a homokmégyi, 6,4 kilogrammos hullajtott agancsot

A kutató a megyei gímszarvas állomány megfigyelésének 2014-es eredményeiről szóló beszámolójának elején emlékeztetett: a megye nagyvadállományát sokan lenézik, lévén nem klasszikus élőhelyről van szó. Ám az évről évre összegyűjtött hullajtott agancsok arról árulkodnak, hogy a bevett állítások, amelyek szerint a szarvas eszményi élőhelye a dombvidéki erdő, nem helytállóak. Ez a vadfaj ugyanis tökéletesen megtalálja a számításait az alföldi ültetett homoki erdőkben is. Optimális életfeltételeinek fő tényezője az erdősült terület, nem a mezőgazdasági kultúra jelenléte, ezt korábban rádiótelemetriás kutatások is bizonyították. A jelölt egyedek nagy része nemigen mozdult ki az erdőből (a bikák esetében ez fokozottan igaz), hiszen az ott fellelhető táplálék jobb minőségű. A Bács-Kiskun megyei állomány minőségének egyik kulcsa az akác, amely nagy mennyiségben jó táplálékot kínál a szarvasnak. Az erdősültség pedig a megyében jó ideje növekszik, jelenleg 19,7 százalékos. Ehhez hozzájárul az is, hogy itt van az országban a legtöbb erdőfelújítás. Ez persze az erdei vadkár mértékére is kihat, ami azonban nem feltétlenül az állomány túlszaporodását jelzi, hanem azt, hogy az erdő érzékenyebbé válik a vadkár iránt.

Dr. Szemethy László kiemelte: a Vadászati törvény készülő módosításának koncepciója több ponton is érintette a szarvast, az egyik a hosszabb, 20 évesre tervezett üzemtervi ciklus. Ez komoly kihívásokat jelent a vadgazdálkodóknak, ugyanakkor remek lehetőség az összetett, hosszú kifutású programok megvalósítására a két évtized alatt. Ezt a lehetőséget feltétlenül ki kellene használni, mert a koncepció egyik sarokpontjaként bemutatott tájegységi vadgazdálkodás keretében a megyében igazi „szarvasparadicsomot” lehetne létrehozni, aminek alapjai megteremtődtek az öt érintett vadászatra jogosult összefüggő területének a gímszarvas génállománya érdekében tett különlegessé nyilvánítással.

Rátérve a konkrét előadásra Szemethy László az utóbbi évek, évtizedek tendenciáiról szólt. Mint elmondta, a ’90-es évek óta a becsült vadlétszám és a teríték is folyamatosan emelkedik. Míg 1999-ben az előbbi valamivel kevesebb volt 3500-nál, az utóbbi pedig nem sokkal maradt az 1000 darab alatt, 2013-ben a becslés szerint már csaknem 5500 gím élt a megyében, és az elejtések száma is kis híján 2000-re rúgott a vadgazdálkodók által beküldött adatok szerint.

Dr. Szemethy László előadásának adatsorokat és grafikonokat tartalmazó prezentációját ide kattintva nézheti meg és töltheti le.

Mindezek az adatok kis késéssel követik az élőhely alakulását, így a jövőben további emelkedés várható. A minőségi vadgazdálkodás szempontjából kulcsfontosságú, hogy az állományt nem szabad hagyni túlszaporodni, máskülönben önmagát szabályozza, ami igen rosszul hat a minőségre. Ami az összetételt illeti, tehénből van a legtöbb, bikából valamivel kevesebb és borjúból a legkevesebb. Amíg a nőivar enyhe túlsúlyban van, addig az állományszerkezettel nincs gond – fűzte hozzá a kutató. A teríték összetételében a borjakból van a legtöbb, ezt követi a tehén, és bikából esik a legkevesebb, ami szintén helyes részarány, hiszen az állományt a szaporulat terítékre hozásával lehet megfogni. Ha pedig az állomány növekedését csökkenteni akarjuk, a fiatal teheneket és az ünőket kell lőni. Nem elhanyagolható szempont, hogy ezek adják a legjobb minőségű húst is, márpedig a vadhús értékesítése mostanra 5 milliárd forintos bevételt termel. A statisztikai adatok kapcsán Szemethy László megjegyezte: mindez akkor igaz, ha a létszámbecslés adatai pontosak. Végül, de nem utolsó sorban az agancsbírálatra kitérve arról tájékoztatott, hogy a bírált trófeák száma 1994 és 2013 között több mint kétszeresére nőtt, és két éve már félezer agancsot bíráltattak el Bács-Kiskunban, ám az érmes arány 25 és 35 százalék között ingadozik.

Hogy a megyei szarvasgazdálkodásban rejlő potenciált ki lehessen használni, a megyében adatgyűjtés kezdődött. A 2014. augusztus 20-a és október 31-e között folytatott vizuális megfigyelésekben 32 vadászatra jogosult vett részt, ők összesen 2418 megfigyelési eseményt rögzítettek. Ezek célja az volt, hogy áttekintő képet lehessen alkotni a szarvasállomány vadászterületek közötti megoszlásáról és populációs paramétereiről, így az ivararányról, a vezetett borjak arányáról és a bikák koreloszlásáról. A résztvevő vadászatra jogosultakat ábrázoló térképeket összevetve látszik, hogy változások következtek be. A jövőben szerencsés lenne, ha legalábbis a megye meghatározó, középső részeiről fixen jönnének az információk, de ugyanilyen fontos lenne, hogy a megyeszélekről is többen csatlakozzanak a kutatáshoz, lévén a nagyvadállomány terjed.

A szaporulatnagyság a megyében nagyrészt jó élőhelyre jellemző. Az adatsorokban előfordulnak csalóka értékek is, ahol egy felnőtt tehénre egynél több borjú jut, ott vélhetően ünőt néztek borjúnak. Plusz információt nyerhetünk, ha megvizsgáljuk, hogy az elejtett tehenekben van-e magzat. Ha nincs, akkor meg kell keresni ennek az okát. Ezt akár a mezőgazdaságban is megtalálhatjuk, mivel a termény gombásodása miatt olyan toxin keletkezhet, amely hatással van az ösztrogénszintre, és így megakadályozhatja a vemhesülést. Ezért is fontos, hogy feltétlenül jó minőségű takarmányt kapjon a vad egész évben; ha erre nincs lehetőség, akkor inkább ne is etessen a vadgazda.

Az – egyébként meglehetősen változatos és a 2013-ban és 2014-ben is hasonló képet mutató – ivararány megoszlását ábrázoló diagramokból jól látható, hogy az élőhely-szerkezetből adódóan vannak forráspopulációnak otthont adó területek. Innen terjeszkedik az állomány a környező területekre, főleg a fiatal bikák szorulnak ki bőgés idején. (Fontos észben tartani a tájegységi tervezésnél is, hogy a bikák a tehenekkel ellentétben rosszabb élőhelyeken is aránylag jól megélnek.) A grafikonban látszanak kiugró adatok: ahol a bőgéskori ivararány („tehén+ünő/minden bika”) kicsi, 2-nél kisebb számot ad, van, ahol ellenkezőleg, akár 5 fölé is ugrik. Ehhez fontos figyelembe venni azt is, hogy a területen egy állomány van, amelyen belül a különböző ivarú és korú egyedek eltérően mozognak. Ami az effektív ivararányt illeti (tehén+ünő/aktív bika), ezekben az adatokban akár 20-as háremet terelő bikát is találhatunk. Ez az egyik fő probléma a bőgésnél, hiszen ilyen durva eltolódás mellett egyrészt üresen maradhatnak a tehenek, vagy visszaivarozhatnak; az utóbbi esetben még október-novemberben is vemhesülhetnek, és a borjú is 1-2 hónappal később születik, ami rontja a túlélési esélyeit. További gond lehet az is, hogy az ekkora háremmel „megáldott” bikákat nagyon megviseli a bőgés (az öregebbekre ez hatványozottan igaz): akár 80 százalékot is veszíthetnek zsírtartalékukból – a tél előtt. Ilyen állapotban aztán még inkább kerülik a zavarást, beveszik magukat a sűrűbe, kis területen mozogva kevesebb táplálékhoz jutnak. A mortalitás így értelemszerűen növekszik, holott lehet, hogy pont ezek a bikák raknának fel a jövőben kapitális agancsot. A vadgazdának a helyzet megoldására három lehetősége van: lőhet több tehenet, biztosíthatja a bőgőhelyek nyugalmát és - feltéve, hogy tudja, hova állnak be a bikák – bemehet a nehezen megközelíthető területre és beviheti a takarmányt, ami nem csak kukorica, hanem szilázs, almatörköly kell hogy legyen.

A bikák tavalyi korosztályi megoszlása pozitív képet mutat: 2014-ben alig esett öreg – 12 év fölötti – bika. A kérdés az, hogy tendenciáról van-e szó, azaz hagyják megöregedni az agancsosokat, avagy más okból jöttek ki ezek az eredmények? Akárhogy is van, az elejtés utáni korbecslés sarokpont a helyes adatok és az azokból következő vadgazdálkodás szempontjából, ezért fontos, mi alapján is történik. A terítéken fekvő bikák esetében a legtöbben az agancs jellege alapján határozták meg a megfigyelések résztvevői (Szemethy László szerint ez paradoxon, hiszen a kor alapján dönthetjük el, lőhető-e az adott agancsot viselő bika, ezért lövés előtt úgy kellene tudni megbecsülni a kort, hogy nem látjuk az agancsot). Körülbelül feleannyian a metszőfogak kopásából és még valamivel kevesebben az agancstő magasságából határozták meg, hány éves az elejtett bika. A kifőzött trófea esetében a legtöbbeknek a zápfogak kopása volt a döntő, sokan itt is az agancstő magasságát figyelték, a koponyavarratok alapján pedig csak egy ember ítélt.

Szomorú tény, hogy sok esetben az elejtés előtt és az azután becsült, illetve a bírálaton rögzített kor között akár két-hároméves eltérés is mutatkozott. A korbecslés nehézségét jól mutatja, hogy többéves tévedések is előfordulnak. A docens megjegyezte: nem csak a hivatásos vadászok, de a VMI munkatársai és a trófeabírálók is tévednek, ahogy az a legmegbízhatóbbnak tartott módszer, a cement növekedési vonalai alapján becsült korból kiderült. Az adatokból látszik, hogy általában az összbenyomás és az agancsméretek alapján idősebbnek nézik a bikákat. Ez vélhetően annak tudható be, hogy a lőhető bikák jellemzőit más, klasszikus élőhelyek adottságai alapján határozták meg. A Bács-Kiskun megyei agancsok azonban tömörebbek, zömökebbek, rövidebbek az ágaik (ezért gyakorta kevésbé mutatósak egy azonos tömegű dunántúlihoz képets). A megoldás a hibás lelövések kiküszöbölésére az lehet, ha sok agancs vizsgálata után erre az állományra külön trófeabírálati szempontokat sikerülne felállítani. Ebben lehetne szerepük a Vtv. koncepciójában szereplő tájegységi fővadászoknak, illetve a szintén abban előrevetített, újonnan felállítandó Országos Trófeabíráló Bizottságnak. Mindezt segíthetné egy bizonyító, összehasonlító gyűjtemény is.

A Duna-Tisza közén élő szarvasban hatalmas potenciál van, ez bizonyos. Kiaknázásához minőségi vadgazdálkodásra van szükség, amelyben hosszú távon szeretne segítséget nyújtani a SZIE. Nagy kérdés, hogy a jelenlegi legnagyobb agancsok nőhetnének-e még nagyobbra? Ennek kiderítését segítenék a kutatások, amelyek korfüggéseket, növekedési sorokat prezentálhatnának a megfelelő következtetések levonásához.

Balról: Szigethy Béla, Kara Miklós, prof. dr. Csányi Sándor, Szenek Zoltán

Az előadáson elhangzottakhoz Szenek Zoltán fűzött hozzá néhány gondolatot. A megyei szarvasállomány felméréseinek kapcsán arra kérte a vadgazdálkodókat: még legalább 2-3 évig vegyenek részt a programban, hogy gazdag és pontos adatbázis alapján lehessen meghatározni a vadgazdálkodás irányát. Örvendetesnek nevezte, hogy végre elhangzott: a lövés előtti becslések és a bírálati adatok között hatalmas eltérések fordulnak elő, ami nem feltétlenül a becslő hibája. A megyében 10 éve rendszeresen szóvá teszik, hogy a jelenleg hatályos trófeabírálati szempontok nem alkalmazhatók egy az egyben a Bács-Kiskun megyei bikák agancsára. Változásokat, pontosításokat a Vadászati törvény készülő módosításától és az új végrehajtási rendelettől remélnek. Emlékeztetett arra is, hogy már a ’80-as években is téma volt a megye kiemelkedő képességekkel megáldott szarvasállománya. Akkortájt az is felmerült, hogy ezt a vadfajt nem szabad megtűrni az apróvadasnak elkönyvelt megyében, történt ez annak ellenére, hogy Homokmégyen akkorra már esett 14 kilogramm feletti agancstömegű bika. Három emberen múlt, hogy nem vettek szomorú irányt a dolgok: Simon György MAVOSZ titkáron, Horváth Zoltán megyei vadászati felügyelőn és Baranyi Lászlón, a KEFAG akkori igazgatóján, aki egyben a MAVOSZ megyei vadgazdálkodási bizottságának vezetője is volt, ők és támogatóik el tudták érni, hogy akkor nem került sor szarvasirtásra.

Az utóbbi évek gazdálkodásáról beszámolva arról tájékoztatott, hogy sikerült minőségjavulást elérni. Pár esztendővel rá, hogy 2007-ben a vadászati hatóság – az ellenvélemények dacára – drasztikusan csökkentette az idős bikák lelövését, az aranyérmes agancsok aránya emelkedett. Tavaly 27 ilyen trófeát bíráltak el, noha ezek közül több mínusz pontot érdemeltek volna – ha a jelenlegi bírálati rendszer ezt lehetővé tenné. A szakember véleménye szerint a legnagyobb szerepe az állomány megőrzésében, minőségének javításában a vadászati hatóság és a vadászatra jogosultak mellett a vadőröknek van, akiket a gazdasági kényszer sokszor a helytelen döntés meghozására sarkall. Ennek ellenére Szenek Zoltán két olyan hivatásos vadászt is megemlített, aki tavaly a vadásztársaság elnökének utasításával szembemenve nem lövette meg a 8-10 éves bikát.

Végezetül egy komoly problémára is rávilágított, amelyről már az országos média is több ízben beszámolt: ez az illegális agancsgyűjtés és felvásárlás. Mára köztudottá vált, hogy az országban egy hálózat gyűjti be az agancsokat. Bács-Kiskun megyében a 20 évvel ezelőtti hullott agancs mennyiség 10 százaléka sem jut el a vadászatra jogosultakhoz. Az illegális gyűjtők módszeresen, 8-10 fős csoportokban fésülik át a területet, és közben az állományt is szétzavarják: tavaly még március-áprilisban is százas csapatokba verődtek a szarvasok. Reményre adhat okot, hogy néhány hónapja Szlovákiába tartó csempészszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, és ezzel elindult egy folyamat. Kiderült, hogy több cég vesz részt az agancskereskedelemben, és akár 10 ezer forintot is megadnak az agancs kilójáért. Ennek jelentős része egyébként Kínába kerül, ahol – más állati csontokkal egyetemben – a hagyományos népi orvoslás alapanyagaként használják fel. Dr. Szemethy László felvetette, hogy az „agancsmaffia” visszaszorításával további folyamatos megyei agancsmustrák szervezésére is lehetőség nyílna, hiszen a hullajtott agancsokból rengeteg információ kiderül. Erre reagálva Szenek Zoltán elmondta, hogy idén semmiképp sincs esély ilyen szemlére, ráadásul ebben az évben 100 agancsot sem tudtak volna kiállítani, pedig korábban volt, hogy 350-nél is többet sikerült összegyűjteniük a jogosultaknak. A tanácskozáson a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében részt vevő dr. Sisa Ferenc jelezte: a helyzet kezelésére a szaktárcánál folyamatban van egy jogszabálytervezet előkészítése, amely előírná a hullott agancs regisztrálását, ezzel együtt ő is hatékonyabbnak látná, ha a problémákat a vadászatra jogosultaknak is sikerülne rendezniük.

Kara Miklós, a megyei Vadászkamara elnöke üdvözölte az évente megrendezett eseményt, amelynek komoly rangot ad a gödöllői egyetem, mint közreműködő tudományos műhely. A vadászati érdekképviseletek örömmel látják, hogy a vadászati hatóság felismerve a megyei szarvasállomány jelentőségét, a hatósági tevékenység mellett szakmai rendezvények szervezésével is támogatja ezt a témát. Az illegális agancsgyűjtést illetően leszögezte: feltétlenül törvényileg kell szabályozni ezt a területet, emellett azonban „a házunk táján” is rendet kell tenni. Ha a vadászatra jogosult meg tudja tenni, vásárolja fel a hullott agancsot, ami csak ideiglenes kiadás, hiszen később, miután összegyűjtötték a szükséges szakmai információt, a vadgazdálkodó – lévén a saját tulajdona – még mindig eladhatja az agancsot. A gím térhódítását az elnök is egyértelműen az erdősültség növekedéséhez kötötte. A Duna-Tisza közén ráadásul az akác jelentős részarányának és a rövid vágásfordulónak is szerepe van a dinamikus állománynövekedésben, hisz ez akár negyede is lehet a hegyvidéki erdőgazdálkodásénak. A rövid vágásforduló miatt nagy az erdőfelújítások területe, amely amellett, hogy kiváló búvóhely, igen jelentős tápanyagforrást is biztosít a szarvasnak. A magas fehérjetartalmú akác lomb különösen fontos a szarvas számára. A vadkár kérdését érintve megjegyezte: a túlszaporodást megakadályozó szakszerű állománykezeléssel nem csupán a trófeaminőség az előadásban is hangsúlyozott romlását lehet elkerülni, de a vadkárokat is kezelhető szinten lehet tartani. A kerítések – ahogy Somogy megye példája is mutatja – túlzott mértékben alkalmazva nem jelentenek megoldást, hiszen a bekerített területeket megvédik ugyan, máshol azonban így fokozódik a vadkár.

Dr. Szigethy Béla, a megyei vadászszövetség ügyvezető fővadásza megragadva az alkalmat még egy fontos témáról szólt. Javasolta, hogy a vadászati érdekképviseletek tegyenek közzé egy részletes protokollt arról, hogy mit kell tennie a gépkocsivezetőnek illetőleg a rendőrhatóságnak vad és gépjármű ütközés esetén. Ennek kidolgozására már megtették az első lépéseket, a munkában a fővadász kérte a hatóság további közreműködését.  Ebben lépésről lépésre, pontosan szerepelnének a teendők és az értesítendő személyek. Megjegyezte, hogy a Vtv. módosítása remélhetőleg ezt a kérdéskört is a jelenleginél jobban szabályozza majd. (A megelőzésről, a jelenlegi szabályozásról az OMVK honlapján itt olvashat.)

6,40 kg tömegű hullott agancs
(2015, Homokmégy-Császártöltés)

<< Vissza a cikkekhez